#ötérv #4

A nagy vihart kavart „pedofiltörvény” és az utóbbi napok kommunikációja világosan kijelölte, mit szeretne a kormány a jövő évi választás központi témájának: az LMBTQ-szervezetek elleni harcot. A témaválasztás azért is érdekes, mert talán az eddigi legnagyobb uniós és nemzetközi felháborodást váltotta ki a magyar kormány irányába. Ráadásul, ismerve a nyugat identitáspolitikai preferenciáit, erre a viharra számítani is lehetett. Meggyőződésem szerint Orbán Viktor éppen ezt akarta. Szelet vetni, vihart aratni. Egy nemzetközivé duzzadó, jogi eljárást is eredményező, elhúzódó, hatalmas érzelmeket kavaró és minden mást maga alá söprő vitát az LMBTQ közösséggel. Ahogy annak idején a migránsokkal kapcsolatban. Hogy miért?

1. Új ellenségkép kell

A pandémia – amely ősszel gyaníthatóan megint visszatér – lenullázta a migrációs témát. A permanens szabadságharchoz azonban, amely Orbán politikai stratégiájának origója (hmm), ellenségképre van szükség. Annak demonstrálására, hogy Brüsszel és Soros vezérletével, ellenzéki támogatással Magyarország térdre kényszerítése zajlik. (A holland miniszterelnök nagy szívességet tett a Fidesznek…) És ettől a végzetes fenyegetéstől szerintük csak és kizárólag egy ember képes megvédeni hazánkat: a jelenlegi kormányfő. Van viszont egy probléma: nincs migráns, ezért új ellenségkép kell. Ez lett most az LMBTQ világ. Ráadásul a kormányzati kommunikáció szerint itt már nem csupán a gyermekek örökbefogadásának rég megszokott kérdése a tét, hanem a gyermekeink szexuális átnevelése, a háttérben pedig már ott matatnak a világ pedofiljai is. 

2. Külső fenyegetés idején félretesszük a belső ellentéteket

Régi megfigyelés, hogy ha valami katasztrófa (földrengés, árvíz stb.) vagy külső támadás ér egy közösséget, akkor a belső konfliktusok elhalkulnak és az aktuális vezetés – amennyiben felelősen és bátran reagál – megerősítheti a pozícióit. Ezért szereti az Orbán-kormány folyamatosan ostromlott erődként bemutatni az ország helyzetét. Ha Magyarországot külső veszély fenyegeti, az emberek kevésbé akarnak majd változást. 

3. Az nyer, aki tematizál

A kormányzás nagyon sok sebből vérzik. Ezek közül a leglátványosabbak a korrupció, az egészségügy, az oktatás. Orbán bizonyára nem szeretné, ha erről szólna a kampány. A gazdaság – mint döntő faktor – jövője pedig még kérdéses. Egyrészt a kormány nagyon sok pénzt fog pumpálni bele, másrészt a vírus visszatérte minden tervét felboríthatja. A legjobb ezért a Fidesz számára az lenne, ha találnak egy olyan témát, amelyet ők építenek fel, ők dobnak be, ők foglalják el a többség álláspontját, az ellenzéknek pedig marad az igazodás, az asszisztálás, a reaktivitás és a kisebbségi pozíció, majd a vereség. Az LMBTQ topik pedig pontosan ilyen. 

4. A pedofilok halálos ölelése

Az LMBTQ közösség és az általa képviselt program egyáltalán nem egységes. Vannak széleskörűen támogatott, mondhatni mainstream pontjai és szereplői, vannak elfogadott, de megosztó csoportjai, aztán vannak kifejezetten szektás, irritáló és marginális elemei, végül olyanok is, amelyek egyáltalán nem tartoznak hozzá, de a politikai ellenfelek igyekeznek hozzájuk kapcsolni őket (pedofilok, zoofilok, nekrofilok stb.). Természetesen a kormány célja, hogy ezek közül az utóbbi kategóriákat emelje ki, majd azokat összemossa az egész közösséggel. Ez az egyébként aljas összemosás széleskörűen használt politikai kampányeszköz. A liberális oldal például a nemzeti gondolkodású emberek egészéből szeret nácit csinálni, a nemzetiek meg minden liberálisból hazaáruló, magyartalan Soros-ügynököt. A Fidesz pedig 2018 előtt, a migrációs válság idején festett le minden muszlimot előszeretettel potenciális terroristaként. Most a képlet világos, mégha ezt tagadja is a kormányzat: az LMBTQ közösség összemosása a pedofilokkal. Aki a kormánnyal szemben áll, az valójában nem csak a melegeket, de a pedofilokat is támogatja. Aki nincs velünk, az ellenünk…

5. A magyar társadalom konzervatív

A Fidesz ráadásul duplán is biztosítja magát. Nem csupán arról van szó, hogy a pedofilok elleni harc meghirdetésével szupertöbbségi pozíciót jelölt ki a maga számára, hanem arról, hogy a magyar társadalom egy jelentős része a homoszexuálitás egészével szemben is elutasító. Ha a kormány a médiában csupán úgy pozícionálja a szereplőket, hogy az ellenzék szeretné a homoszexuális emberek jogait szélesíteni, a kormány meg nem, már akkor is garantált, ki fogja a többségi álláspontot lefedni. Az egész ezért egy agyafúrt csapda. Ha az ellenzék belemegy a vitába, hogy szabad-e az iskolákban szexuális érzékenyítő előadásokat tartani, akkor belesétál. Elfoglalja azt a pozíciót, amelyet Orbán Viktor rajzolt meg a számára a tervezőasztalon. A kormányzati retorika szerint pedig innen már csak egy lépés a pedofilok támogatása.  

Arra lehet számítani tehát, hogy az LMBTQ közösségre az a szerep lesz kiosztva majd, mint a migránsokra 2018-ban. A nemzetközileg szervezett és ellenzék által is támogatott fenyegetés szerepe. A következő hetek, hónapok kérdése, hogy akár az ellenzék, akár a vírushelyzet képes lesz-e felültematizálni ezt a témát, vagy jövő áprilisig „melegfrontra” kell számítani. (Így utólag egyfajta megtiszteltetés, hogy 2018-ban engem egyszerre neveztek muszlim kerítésbontónak és homoszexuálisnak…)