Mindenáron óvjuk a világképünket, a meggyőződésünket, akár a gyűlölet és az erőszak árán is, mert ez ad nekünk biztonságot, menedéket egy megismerhetetlenségbe burkolózó világban. Hiszen ezáltal vagyunk azok, aminek gondoljuk magunkat, vagy szeretnénk, hogy gondoljanak bennünket. Valójában a világképünk az énünk. Ebbe zárkózunk bele. És rettenetesen félünk ott legbelül, hogy a ránk ható új érvek, új nézőpontok és új vélemények súlya alatt ez a világképünk, azaz az énünk összeomlik. Hiszen akkor mi marad? Azt gondoljuk, semmi… Pedig ezt az egész törzsi gyávaságot – mert igen, ez az: gyávaság – meg lehet fordítani! Minden világkép hiányos, jó esetben is csak féligazság, ebből fakadóan torz, ebből következően önbecsapás. Mindegyik. A tiéd is, az enyém is. Az igazi bátorság ezért, ha nem azt keressük, hogyan tudnánk minden áron megőrizni, befoltozni, aládúcolni a világképünket, hanem ha útra merünk kelni, hogy megkeressük azokat az új nézőpontokat, amelyektől a világképünk összeomlik. Igen. Összeomlik. Amitől légüres térbe kerülünk. Amitől elveszítjük a biztonságunkat. Azt kutatjuk fel tehát, amitől tudattalanul a legjobban rettegtünk. Az ismeretlent, az újat, a mást. És ha megtaláljuk, ha minden korábbi kapaszkodónk összeomlik, akkor ott nem a semmi lesz, ahogy hittük, hanem egy lehetőség valami újra. És egy nagyszerű dolog veheti kezdetét. Újra azt fogjuk érezni, hogy az élet izgalmas, varázslatos és misztikus, hogy ugyan apró kis darabokból, romokból kell újra összerakni a világképünket, az életünket, az énünket, de az végül erősebb lesz, mint az előző volt. És ha ezzel – akár évek fáradtságos munkájával – megvagyunk, akkor nem megpihenni kell, hanem ennek az újnak is keresni a gyenge pontjait, hogy ha eljön az idő, az is összeomoljon, és hogy megint újat kelljen építeni, és így tovább. Ez szerintem a minőségi, bátor és értelmes élet. Minden más alibizés, és az élet megúszása.
,,Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.” Mt 16,25
Egyetértek Gábor írásával. Én már több, mint három éven keresztül éreztem úgy, mintha egy légüres térben élnék, pontosabban szólva ezt már inkább vegetálásnak éreztem. Eközben próbálkoztam megőrizni azt a biztonságot, amiről be kellett látnom, hogy időközben a külső világ teljesen más lett, átalakult. Ezért nyáron úgy döntöttem, más irányba indulok el, belevágok az ismeretlenbe. Miért is ragaszkodnék a régihez, ami már elavult és nem ad többé biztonságot? Ez azt jelenti, hogy új szakmát tanulok, több, mint 50 éves fejjel. Mert jó pap is holtig tanul. Csak azt sajnálom, hogy valószínűleg nem lesz már időm ebben az új szakmában kiteljesedni, mert más az, ha az ember mondjuk 35-40 éves fejjel vág bele egy új szakma megtanulásába és annak a való életben való gyakorlásába, alkalmazásába, mint 10 évvel a nyugdíj előtt. Korábban is tanultam már új szakmát, csakhogy az az előzőre ráépíthető volt, már megvoltak az alapok. Csakhogy most nincsenek meg a szakmai alapok, legfeljebb amatőr szinten. Mindenesetre nagy érdeklődés van bennem ennek az új szakmának a kulisszái mögé látni. 10 év azért mégiscsak egy évtized, még hogyha nem is tudok benne úgy kiteljesedmi, mint abban, amit 30 évig csináltam. Egy kedves ismerősömnek, akivel régebben rendszeres kapcsolatban voltam, rengeteget kirándultunk együtt, most bizalmasan elárultam, hogy új irányba indultam el, ezért nem hallott felőlem az utóbbi években. Úgy reagált a hírre, hogy büszke rám, hogy ilyen bátor vagyok. Ő egyébként annak idején olyan jó szakmát választott, hogy 40 évet képes volt végigdolgozni egy szakmában, igaz nem egy munkahelyen. Ő jövőre vonul nyugdíjba. Ellenben apukám nem lát bennem fantáziát, igaz, soha nem is látott. Egész életemben soha nem kaptam tőle egy biztató vagy egy dicsérő szót. Levegőnek néz. Már szóba se áll velem. Felmegy a vérnyomása már attól, ha engem meglát.
Ez az új szakma megédesíti majd életem hátralévő napjait… mivelhogy cukrász leszek, ha a Jóisten is úgy akarja.
“Merj élni, meghalni mindenki tud!”
Frida Kahlo
Érdekes filozófia…kicsit mégis elefánttornyos és nekem magyarázkodó DE FONTOS !!
Én úgyvélem a felnőtt emberek többségének de korosztályodnak még értelmiségi körökben is NINCS VILÁGKÉPE !!! Tehát nincs mit lerombolni ..a részekből cserepekből még csak az összerakásnál ragasztásnál tart..Másfelől van aki ha már felépítette ragaszkodik a rombolás és a káosz korában ehhez a menedékhez..lásd a sok posztkádárista szerencsétlen 60 felettieket a mantráikkal nácizásukkal amorf szabadságvágyukkal stb stb…Végül azért mégis csak kell valami állandó ragasztóanyag cement amivel újrépítkezel…és ez az önazonosság a hovatartozás maga az identitás…igen ez pld a keresztény humanizmus magyarságtudattal és türelmes hazaszeretettel….
Olvasom a cikkeket. Hatalmas flash. Hogy valaki ennyire bátran, ennyi pozitív energiával és önismerettel tudjon a mélyebb tapasztalásaiból új utakat építeni, s ezt így publikálni a nyilvánosság felé, ez több, mint tiszteletre méltó. Ez követendő példa.