Orbán Viktor ma bejelentette, hogy Magyarország megvétózza a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást (vagyis hogy az uniós forrásokat jogállami kritériumokhoz kössék) és az uniós költségvetést.

A következő napok, hetek egy újabb brüsszeli szabadságharcról fognak szólni. A korábbiakkal kapcsolatban itt most az a különbség, hogy míg eddig Orbán Viktor egy általa kiválasztott és (belpolitikai értelemben) eleve harcképtelen ellenféllel (Soros, Juncker, Sargentini stb.) küzdött meg, most valóban harcra kényszerül. Az EU költségvetés megvétózásának bejelentésével a magyar kormányfő ugyanis tényleg berúgta az ajtót. Erre pedig már nem lehet marketing ejnye-bejnyékkel, pudingkeménységű jelentésekkel meg egyéb kiherélt uniós ákombákomokkal reagálni, mint eddig. Most valamit lépni kell.

Szögezzük le, hogy a jogállami jogalkotás megvétózása csak szimbolikus, ott a többség elég az elfogadásához. Ezt a csatát tehát már elbukta Orbán. Ezért kellett most emelnie a tétet, és belengetni a költségvetés vétóját. Ez a jelenlegi vírushelyzetben atombomba lenne Brüsszelre és az amúgy is megroggyant Unió talán eddigi legnagyobb válságát okozná.

Az Unió többsége részéről jogos a jogállamiság feltétellé emelése, mert

1. ez egy olyan összetartó kapocs a közösség számára, amely nélkül törvényszerűen megindul az erózió,

2. amennyiben a demokrácia az egyik vagy több tagállamban leépül, az előbb-utóbb, mint egy vírus, az uniós döntéshozatalt és a többi tagállamot is megfertőzi. ,,Ha más nem tartja be a szabályokat, miért tenném én?”

Az Unió többsége részéről képmutató a jogállamiság feltétellé emelése, mert

1. ha igazán akarták volna, már korábban is felléphettek volna a jelenlegi jogi keretek között is, de a különféle háttéralkuk és gazdasági lobbik miatt ez mindig csak virtuális kardcsörgetés maradt,

2. nincs igazából egyetértés, hogy mit is jelent a jogállamiság, így az könnyen válhat politikai fegyverré összetartó kapocs helyett,

3. egy adott helyzetre fejlesztett csodafegyver könnyen elszabadulhat, és előbb az Unió feje felett Damoklész kardjává, majd önpusztító guillotine-ná válhat.

Orbán részéről jogos a felháborodás, mert

1. a jogállamiság kevéssé tisztázott formában lehetővé teszi, hogy ennek köntösében valójában ne a demokrácia, hanem egy ideológia nyomása alá helyezzenek egy kormányt.

Orbán részéről képmutató a felháborodás, mert

1. nagyon jól tudja, hogy amit az elmúlt években művelt, az semmilyen kritériumok alapján nem jogállami. Ez egy foglyul ejtett demokrácia, ahol az intézmények működnek, de a mögöttük álló elv már nem. Mint egy még mozgó, funkcionáló test, amit belülről már rág az Alien, és ami ezért lényegében már halott.

2. Mert tudja, hogy az Unió egy béna kacsa, ahol a politikusok inkább a hazai közvéleménynek politizálnak, ezért az egész intézményrendszer képtelen erőteljes fellépésre.

3. Mert az uniós forrásokat gátlástalanul és pártpolitikai szempontok alapján használták fel, sokszor éppen az Unió ellenében.

A konfliktus tehát súlyos és nehezen feloldható. Miért lesz mégis megegyezés és hogyan?

1. Az Unió ebben a válsághelyzetben nem engedheti meg, hogy ne legyen költségvetése. Ez lényegében egyenlő lenne az összeomlással. Valamit engedniük kell Orbánnak.

2.  Magyarország az uniós források nélkül rövid idő alatt összeomlik. Valamit engednie kell Orbánnak.

És hogy mi lesz a kompromisszum? Nyilván mindkét oldalnak meg kell őriznie az arcát. Egy lehetőség marad: az eljárás felpuhítása. Lehetővé tenni, hogy az rétestészta módjára elnyújtható legyen. Ha Orbán megkapja a garanciát, hogy 2022-ig nem lesz ellene szankció, vagyis időt tud húzni, akkor a költségvetés vétója visszavonásra kerülhet. A tagállamok, közte mi is, megkaphatják a várva várt pénzt. A magyar kormányfő pedig idehaza bejelentheti, hogy mi magyarok közösen újra visszavertük Brüsszelt…