Több mint két hónapja, hogy megjelent a könyvem és nagyon örülök, hogy már sokan elolvasták. Ami azonban még nagyobb boldogság nekem, azok a visszajelzések.
Tudtam, hogy ez a könyv nem a széles közönségnek szól, hiszen még a legintelligensebb, legolvasottabb ember is tagadja a halált legbelül. Nem akar tudni, hallani, olvasni róla. Hiszen mindannyian ezt tesszük. Ettől vagyunk emberek. Hogy tudatalatt szorongunk az elmúlás értelmetlenségétől. Elfojtjuk, tagadjuk, átfestjük.
Belegabalyodunk az életbe. Így próbálunk boldogságot kuncsorogni. Ki így, ki úgy. Ki művészettel, ki Istennel, ki szórakozással, ki droggal, ki a szerelem hajszolásával, ki online jelenléttel, ki kétségbeesve, ki depresszióval. Mindegy valahol, csak ne kelljen szembenézni azzal, hogy kik vagyunk valójában. A szorongásunk ős-okával.
És akkor jövök én, és éppen arról írok a könyvemben, amitől egész életünk során menekülünk? A halálról? Ráadásul egy ilyen nyomasztó időszakban? Igen. Hihetetlenül kockázatos bepillantani a függöny mögé, mert életünk színdarabja elveszítheti a varázsát. De mi van akkor, ha az életünk színdarabjának igazi varázsa éppen akkor valósul meg, ha a függöny mögé nézünk és megértjük, hogyan működik a színház? Ráadásul most, amikor amúgy is tönkretette a világ a színdarabunkat…
Jelenleg, a vírusjárvány idején a ,,kulturális fájdalomcsillapítók” – szórakozás, koncertek, előadások, események, utazások, misék, sport, uszodák, ünnepi készülődés, könyvtárak, kocsmák, gyűlések stb. – visszaszorulnak az online térbe. Ezzel pedig egyre inkább varázstalanodik életünk színdarabja. Szépen lassan erősödik rajtunk a szorongás.
A koronavírussal nem csak az a baj, hogy minden nap felhívja a figyelmünket a mulandóságunkra, hanem sokkal inkább az, hogy mindazt tönkreteszi, amit korábban ezzel az érzéssel szembeállítottunk.
És ezért (is) kell a függöny mögé nézni. Hogy jobban megértsük önmagunk egy korban, amikor elveszítjük önmagunkat. Hogy jobban megértsük az illúzióinkat, amikor elveszítjük az illúzióinkat. Hogy jobban megértsük a kultúrát, amikor elveszítjük a kultúránkat. A könyvem ezért a halálról íródott, de az életről szól. Hogy hogyan meneküljünk meg pontosan annak a segítségével, ami elől menekülünk.
,,Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti.” Lukács 17,33
Mindenkinek ajánlom a könyvem, akiben megvan a bátorság, hogy ne mások, hanem a saját illúzióit vizsgálja meg. Aki szembe mer nézni azzal, amiről minden el akarja terelni a figyelmünket. A halálszorongással. És természetesen nem ajánlom senkinek, aki az életében biztonsági játékot játszik. Számukra túlságosan is felkavaró lenne.
A könyv megvásárolható a Libri és a Líra boltokban, valamint megrendelhető a itt. Az weboldalon rendelőknek névre szólóan dedikálom a kötetet és ajándék könyvjelzőt is küldök. Továbbra is várom a visszajelzéseket!
Amíg olvastam a könyvet egyszerre éreztem magamon feszültséget és egyfajta megnyugvást. Számomra ez tette izgalmassá!
Feszültség: maga a téma nem engedi hogy felszabadultan jól érezd magad, mindig jelen van a halálszorongás, hol jobban, hol kevésbé. Valóban ott van mindenkiben a gondolat, az a feszítő érzés, ami nem hagy nyugodni.
Megnyugvást: betekintést lehet nyerni a “függöny mögé”, és így tisztábban láthatjuk a saját helyzetünk, illetve a világ történéseire is más perspektívából tekinthetünk. Nekem segített hogy tisztább képet kapjak.
Gondolkodásra serkent, tanít, próbál utat mutatni, leköt. Nemtől, ideológiától, és származástól függetlenül csak ajánlani tudom!
A szezonális hangulatzavarra vagy depresszióra általában pontosan azokat a gyógymódokat szokták felírni, amit egy világjárvány kellős közepén nehezen kivitelez az ember:(????!!!!!!!) több szabadban töltött időt, mozgást, találkozást a barátokkal és a családdal, ezek majdnem mindegyike lehetetlen a koronavírus okozta korlátozások miatt.” Vagyis lehetetlen meggyógyulni??? Ki van ez találva ugye? Még leoltani sem kell a bandát, hadd hulljon a férgese”:(( aki életképtelen szelektálódik előre, nem baj hogy bőven menthető lenne…..és sokszor a legértékesebb tagja társadalmunknak, csak éppen túlérzékeny…előre figyelmeztetnek, hogy rossz irányba megy a világunk!
Véletlenül se rehabilitációs központokat létesítsünk inkább katonákat fegyverrel vezényeljük a kórházakba, kicsit sem félelemkeltő:(( Holott van más megoldás!
Ideje lenne ráeszmélni hogy meg kell és hogy kell megmenteni magunkat, hogy idő előtt ne veszítsük el önmagunkat….persze a titok szerintem az önzetlen szeretetben van és nem a csodapirulákban. Csodák márpedig vannak, csak nem kívül kell keresni hanem önmagunkban:)))