1. Szükséges-e Magyarországon kormányváltás? Igen.
2. Szükséges-e Magyarországon rendszerváltás? Igen.
3. Az ellenzéki összefogás hozhat-e kormányváltást?
Egyelőre a saját teljesítménye alapján nem. Nem az erősek szövetsége állt össze, hanem a meggyengültek kapaszkodtak egymásba. (Talán kivétel a DK, amely egyedül várja kirobbanó formában a választást.)
4. Biztos, hogy nem?
Nem biztos. Ahogy Budapesten betolta az ellenzéki kampányt Borkai Zsolt ügye, úgy még egy-két Szájer-féle botrány, és jöhet az O1G-kormány.
5. Ha nyer az ellenzék, lesz rendszerváltás?
Nem. Egyrészt matematikailag nem valószínű a kétharmad, másrészt ha mégiscsak meglenne, az ellenzék összetétele miatt nem lenne valódi rendszerváltozás, csupán visszatérés a 2010 előtti rendszerhez.
6. De az nem jobb?
Alkotmányos értelemben igen, de morálisan éppen az a rendszer vezetett 2010-hez. A Gyurcsány-éra nem ellenfele az Orbán-korszaknak, hanem teremtő oka.
7. Miért, Gyurcsány Ferenc nem változhatott meg?
Látott valaki erre utaló jelet? Beszélt ilyenről valaha is ő maga? Nem.
8. Akkor hogyan lehet rendszerváltozás is?
Ha előbb megelőzi egy társadalmi mentalitás-változás. A kormány- és rendszerváltás enélkül semmit sem ér. Nem elég Orbán Viktort és NER-t lecserélni, hanem azt kell lecserélni, megváltoztatni, ami az egészet létrehozta.
9. Mi hozta létre a NER-t?
Mi hoztuk létre mindannyian, azok is, akik gyűlölik. A magyar társadalom uralkodó mentalitása: a törzsi gondolkodás, az ebből következő és folyamatos hideg polgárháború, valamint az oldalak közötti hidak hiánya. Ha a NER-t le akarjuk váltani, akkor előbb ezen kell változtatni. És ha ezen változtatunk, akkor lesz majd igazi kormányváltás és valódi rendszerváltás.
10. De hogyan?
Érdemes a változást magunkon kezdeni. Meg tudom-e érteni a másik oldalon állók érveit, sérelmeit, céljait? Ha nem, akkor bennem van a hiba, nem bennük.
Ön szerint csak a DK van felkészülve?Mint volt Jobbikos nem tartja a Jobbikot kormányzás képesnek?Ha nem akkor miért?
Nem látom a Jobbik programját, sok kérdésben nem világos az álláspontja. És azt sem tudni még, hogy egy győzelem esetén milyen minisztériumokat vinne. Persze erre van még idő, de jelenleg ez a helyzet.
Van értelme egy láthatóan gyengébb, karaktertelenebb és szakértői felkészültségében is könnyen megkérdőjelezhető ennyire friss egyesülést hatalom közelébe engedni? Egy ilyen rosszul elsült próbálkozás még mélyebb NER beékelődéshez vezetne, arról nem is beszélve milyen károkat okozna az országnak gazdaságilag. Az éretlen gyümölcs hasmenést okoz..még ha a túlérett rothadt is.
Kérdés, hogy a rothadás továbbterjedésével marad-e lehetőség arra, hogy később beérjen egy másik gyümölcs.
Ha jövőre megint győz a NER, mitől olyan biztos, hogy 4 vagy 8 év múlva akár egy potensebb ellenzéknek nem lesz még nehezebb dolga a választási rendszer további “finomhangolása” következtében?
Ahogyan akkor láttam, igyekezett miniszterelnök lenni! Mint ahogyan, az akkori ellenzékből is sokan! Akkor miért nem volt összefogás Gábor? Akkor sokkal nagyobb támogatottsága volt a Jobbiknak is, az Lmpnek is egyaránt! Tehát, akkor ha egy közös jelöltben gondolkodtak volna, nem lett volna Ner! De Ön is, és a többi ,,ellenzéki,, párt is, eljátszotta! Főleg a Jobbik is, az Ön vezetésével és a saját csapdájukba estek! Majd angolosan távozott! Tudni lehetett, hogy az Mszp és Gyurcsányék megegyeztek O1Gvel, meg sem erőltették magukat az akkori választáson! Simán hagyták őt nyerni! Mivel egy alomból jöttek, ők egy vályúból ettek és esznek a jövőben is! Itt, egy párt rendszer van, csak más a nevük és más színben játszanak! De az alap szisztéma ugyan az, mint az MSZMP időkben! Ha igazi ellenzékről beszélnénk, akkor azok már rég kijöttek volna a parlamentből, vagy éppen most is kijöhetnének, nem statisztáltak volna 2×4 évet még O1Gnek! 2022-ben, az elmúlt 33 évet, a jelenlegi ellenzék, nem tudja megreformálni, alkalmatlanok a valódi rendszer váltásra! A politikai garnitúrát, teljes mértékben, de legfőképpen a megélhetési, gazdagodni vágyókat, az erkölcsi és eszmei nullákat, politikai zombiktól kell megszabadítani a magyar társadalmat , mert ezek miatt megy tönkre sok ezer család helyzete!!!
Kormányváltás szükséges lenne!! A Fidesz Orbán vezetésével olyan utat jár, amit, 2010-ben rémálmomban sem gondoltam volna! Nem sorolom a tetteiket. A 2/3-os választási győzelmeik minden képzeletemet felülmúlta és az abból következő Alkotmánymódosítások és Törvények elfogadása is!!!!! Ha nem nyer az ellenzék 2/3-al, akkor el lehet képzelni mi lesz az országban. A Fidesz Orbán Viktorral az élen harcolni fog! Ha jót, ha rosszat tesz az ellenzék, akkor is csatatér lesz az ország!!!! Csapdában vagyunk Emberek! Nem kicsiben! Lesz e kiút???
Nagyon szomorú, ami az országban zajlik 30 éve. Nagyon szomorú!!! A hatalom számít és az abból adódó vagyonosodás!!!! 2010 óta pedig a magyar oligarchák, hűbéresek rendszerének kiépítésének vagyunk tanúi. És a Propagandisták, a megmondó emberek, a NER nagy kedvezményezettjei a Vezérrel együtt bebizonyítják ez az út a Kánaán. Az a számunkra felfoghatatlan mennyiségű pénz, ami az országba jött!!! És ha az mind ott lenne, ahová normális esetben lennie kellene!!! És hazudik az Ellenzék, ha azt mondja a mostani Orbán kormányra, hogy nem kormányzott, nem csináltak semmit!! Ha, ha, ha! Csak ezek a Fideszes Fiúk Vezérükkel együtt a 2/3-ad birtokában rafináltak és rendkívül ‘ügyesek’. Nagyon is ügyesek voltak. Csak fejükbe szállt a dicsőség, – ami nem is volt olyan nagy dicsőség, ha nézzük azoknak az országoknak a teljesítményeit, akikkel együtt lettünk EU tagok. De, a Nép az ‘istenadta nép’elhitte, hogy a világ legjobbjai vezetik az országot!!!Nagyon szomorúnak tűnik a jövő! Pedig az Ellenzéknek nincs más alternatívája!!! És a szavazók nagy részének sem! Orbánnak- akinek ‘minden élet számít’, aki ‘mindenkit meg fogunk menteni’ -most úgy látszik, hogy főleg a korrupciói és félrevezető kommunikációi, miatt odalöki -szeretett népét- részben Gyurcsánynak, akivel aztán takarózhat a Fidesz majd a választási harcban. Mert harc van 2010 óta. Mert, ha nem lehet fegyverrel, hát akkor jól kiépített propagandával, aminek nagy részében hazudni kell reggel, délelőtt, délben, délután este, éjfélkor, hajnalban. Milyen harc, háború lesz a választásokig és utána, ha nem nyernek??? Nagy a tét! Mintha az Életükért harcolnának! 2022-ben kiderül. Gábor! Te is azt hitted, amikor a Jobbik volt a legnagyobb ellenzéki párt, hogy legyőzheted a Fideszt . Vagy legalábbis, ha koalíciós kormányzásra került volna sor a Jobbik lett a legerősebb párt. Gábor, elszámoltad magad. Nem is értem, miként gondolkodtál akkor? Hiszen tudtad, hogy kb. mennyi Fidesz szavazóra lehetett számítani 2018-ban. Üdvözletem minden Olvasónak!
Ezzel az ellenzékkel csak O1G-t lehet taccsvonalon kívülre tenni. A rendszerváltáskor az egész politikai garnitúrák le kellene cserélni. De egyelőre megelégednék azzal is, ha O1G végleg eltünne a közéletből.
Nagyon szomorú vagyok! Lehet itt analizálni pártokat, minősíteni vezetőket,de egy dologra senki nem figyel:Arra,hogy mit gondolnak ,hogyan élnek emberek,milyen reménytelen ,kiszolgáltatott a helyzetük,bizonytalan a megélhetésük,és legfájóbb,hogy naponta a szemükbe hazudnak, szórják, lopják el a pénzüket adósítják el az országot,megölik gyerekeik jövőjét.Az internet világában most már a kormány hazugságai egyre nyilvánosabbak,kinyílt az emberek szeme.Akinek elege van, képes elfogadni az összefogást egy biztosabb, kiszámíthatóbb jövő reményében,az a választó félretéve egyes politikusok iránti ellenszenvét, az összefogás jelöltjére fog szavazni
Egy megjegyzés: Ha Vona úr segítené ezt az elfogadást és nem a saját igazságát magyarázná azt mondanám sokat fejlődött ,de így csak visszafelé,,,,,!
Olyan mértékű morális züllöttség van a magyar politikában hogy azt még száz lesz helyrehozni vagy lehet hogy soha sem..
A vagyonnyilatkozatok a legjobb példa rá hogy egy átlag parlamenti fizetése túl komolyan amikor a legtöbb ember 8-12órában dolgozik túlórázik stb és alig kap 160-180ezret akkor bármekkora felelősség is de vagyonokat milliókat, földeket stb halmoz fel majd minden képviselő nem beszélve arról hogy álságos ájtatos címszavak mentén.. egyszerűen gyomorforgató ez a undorító szinjáték ami naponta előadnak bármelyik bennt ücsörgő jópofizó pártok díszes képviselőinek.. itt generációk mentek, mennek miattuk tönkre és senkit sem érdekel..
El kellene felejteni végre a jobb- és baloldalt. Ilyen nincs már a klasszikus értelemben, és véleményem szerint nem is szükséges. A jelenlegi politikai színtéren az “egyik kutya, másik eb” mondás érvényesül. 10 éve középiskolában azt a feladatot kaptuk osztályfőnöki órán, hogy válasszunk ki két politikai pártot,akiket összehasonlíthatunk a saját szempontjaink alapján. Az én valasztásom az LMP-re és a Jobbikra esett. Akkor azt a konklúziót vontam le hazidolgozat végén, hogy ha az összes párt nem ellensegként tekintene egymásra, hanem partnerként, akkor felvirágozhatna az ország. Minden pártnak vannak jó, és kevésbé jó ötletei. Ha ezeket egymással megvitatnák (ez lenne a Parlamenti ülések lényege, nem?), akkor lenne esély egy normálisan élhető Magyarországra. Egy olyan Magyarországra, ahol nem kell attól rettegnem 27 éves fejjel, hogy merjek-e ide gyermeket vá¹llani, vagy melyik szerettem hal meg az eü. miatt, vagy melyik szerettem dönt úgy, hogy összepakolja a cokmókját, és elmegy innen. Alapjaiban kell megváltoztatni ezt az egész kócerájt (sajnos ezt most Magyarországra értem), megfosztani a hatalmuktól azokat az embereket, akik nem a népért dolgoznak, hanem csak a saját jólétükért, és egy új rendszert létrehozni.
Drukkolok Vona Gábornak!
Látok benne fejlődést, gondolkodást, változást akarást! Ha összefogna a mai szánalmas ellenzékkel, lejáratná magát, és később senki se szavazna rá. Csak építgesse magát és rövid távú célért ne adja el magát senkinek! Mert így még nagy jövő állhat előtte!