#ötérv #1
1. Az a nyerő, akinek megfelelő logisztikai háttere van az előválasztáson való mozgósításhoz. Ez többeknek is adott, de a főpolgármester már az önkormányzati választásokon bizonyította, hogy mögötte gyűlt össze a legerősebb network.
2. Az a nyerő, aki már bizonyította, hogy képes győzni a Fidesz ellen. Ezt Márki-Zay Péter mellett Karácsony bizonyította eddig Tarlós ellen.
3. Az a nyerő, aki képes egyesíteni az egész ellenzéket. A főpolgármester mögé már az első nap többen álltak, mint az összes többi jelölt mögé az elmúlt hónapokban együttvéve. Sőt, meggyőződésem, hogy Jakab Péter és Márki-Zay Péter is vissza fog lépni a javára az első forduló után.
4. Az a nyerő, aki képes megszólítani a bizonytalanokat, esetleg jobboldaliakat is. Ehhez pedig nem elég az orbánozás, az indulat és nagyotmondási licit. Integratív személyiség és program kell. Csak egy példa: a főváros méltó módon emlékezett meg Trianonról.
5. Az a nyerő, akinek van programja és azt be is tudja mutatni. Itt talán Dobrev Klára lehetne ellenfél, de ő meg a 2., 3., 4. pontok miatt nem rúg majd labdába. Karácsony mögött közben az ellenzéki értelmiség jelentős része felsorakozott.
Az előválasztáson sima Karácsony Gergely győzelem várható. A feladat neheze utána jön. Meg kellene verni Orbán Viktort, vidéken is (!), majd egy alkotmányosan foglyul ejtett, erőforrásoktól megfosztott országot jól kormányozni. De ez már egy másik történet…
Fotó: Karácsony Gergely / Facebook Kevesebb jelenjen meg