Sajtóvisszhang
Az előző rendszer vezetőinek nincs helyük egy új Magyarország felépítésében – hangsúlyozta Vona Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Jobbik állította a második legtöbb jelöltet országosan az október 3-i önkormányzati választásra. A Jobbik elnöke hangsúlyozta: az önkormányzati választás után pártja második erővé szeretne válni.
A Jobbik már több törvényjavaslatot is benyújtott a hétfőn kezdődő parlamenti ülésszakra. Az egyik ilyen az úgynevezett lusztrációs javaslat, amely az egykori pártállami vezetőket zárná ki a közélet magasabb funkcióiból.
Vona Gábor kiemelte, hogy többek között a KISZ országos, illetve a 3-as csoportfőnökség vezetőit érintené a törvény, amely kapcsán a politikus úgy fogalmazott: „nyomasztó érzés bejárni a Parlamentbe, és látni Gyurcsány Ferencet mint országgyűlési képviselőt". Vona szerint az előző rendszer vezetőinek nincs helyük egy új Magyarország felépítésében.
A HVG interjúja a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökével és országgyűlési képviselőjével, Vona Gáborral.
hvg.hu: Miként vélekedik a Nézőpont Intézet elemzőjének véleményéről, mely szerint a Jobbik csupán a felszínes szemlélődő számára egységes, de valójában több törésvonal húzódik a párton belül?
Vona Gábor: Minden nagy pártban vannak különféle árnyalatok. Ez teljesen természetes, hiszen ahogy a világ, az emberek élete és a társadalom nem fekete-fehér, úgy egy párt sem az. A kérdés, hogy ezek az árnyalatok jól megférnek egymás mellett, akár javára vannak, vagy szétfeszítik az adott szervezetet.
A Jobbik a parlament őszi ülésszakában be akarja bizonyítani, hogy egy olyan párt, amely alkalmas az ország irányítására - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vona Gábor. A Jobbik elnöke és frakcióvezetője az alkotmányról beszélve hangsúlyozta: a jelenlegi alaptörvény nem védi teljesen Magyarországot.
Hétfőn kezdődik az országgyűlés őszi időszaka. Az InfoRádió Aréna című műsorában Vona Gábor elmondta: egyelőre az önkormányzati választásra koncentrálnak, hiszen a kampány közepén tartanak. Hozzátette azonban, hogy készülnek az ülésszakra, mert a Jobbik célja, hogy a parlamenti munkával bizonyítsa, a pártra alternatívaként kell számolni.
A Jobbik elnöke hozzátette: pártja szeretné megmutatni azt az arcát, amelynek alapján egyre többen hiszik el, hogy akár arra is alkalmas, hogy az országot irányítsa. A Jobbik be akarja bizonyítani, hogy a Fidesznél is alkalmasabb erre a feladatra - hangsúlyozta.
A Jobbik szerint bár a kormányzat egyes - például nemzet-, oktatás- és szociálpolitikai - kérdésekben "jó irányba indult el", adós maradt fontos problémák orvoslásával, a múlt romjainak eltakarításával és nem ritkán visszaélt parlamenti túlsúlyával. Vona Gábor úgy látja: a kabinet vagy rálép a radikális változások útjára, vagy "ezt a rendszert is el fogja söpörni az idő szele".
A Jobbik elnök-frakcióvezetője annak kapcsán értékelt az MTI-nek, hogy a hétvégén lesz száz napja, hogy az Orbán Viktor vezette kormány május 29-én megalakult.
"A második Orbán-kormány - köszönhetően a győztes felé torzító választási rendszernek - hatalmas parlamenti többséggel a háta mögött kezdhetett neki munkájának. A kétharmados mandátumarány birtokában választóik okkal várják el, hogy éljen ezzel a lehetőségével, és a nemzet érdekében takarítsa el a múlt romjait, mutasson utat a jövőbe. Ez azonban nem történt meg" - mondta Vona Gábor.
Szerinte annak ellenére, hogy a kormány élt, nem ritkán vissza is élt parlamenti túlsúlyával.










