Hogy miért a Jobbikra szavazok... - Egy anya üzenete
Nem foglalkoztatott különösen a politika, apámmal-míg élt,- sokmindent megbeszéltünk, de az ő halála után nem találtam olyan embert a környezetemben, akivel őszintén beszélhettem volna a nézeteimről, és aki ugyanúgy viszonyult a politikához, mint ő.
Az EP választások még nem a Jobbik-ra szavaztam, őszintén egy olyan pártra tettem az x-t amelyben egy ismerősöm indult jelöltként. Nem tartottam akkor még fontosnak hogy kire is adom a voksomat.
Aztán jöttek a kormányzó(?) pártok felől a sunyiskodó információk,-egyébként a napnál is világos helyzetekben,- hogy akkor most ki, és hova, és hogyan vitte, tolta, a közpénzt. Akkor kezdtem el ovasni a kurucinfót is, és rájöttem, hogy mennyire félre vagyunk tájékoztatva,- mi a ploitikába és a mindennapokba beletörődő, belepunnyadt, "nekünkmindenhogyjó" emberek!
Akkor kezdtem el a Jobbik honlapját is figyelni( hát honnan máshonnan kaphatunk tájékoztatást, ismereteket róluk?), egyre inkább éreztem, hogy végre van valaki, aki képviseli az én nézeteimet, kimondja azt, amit nekem, nekünk már rég ki kellett vona mondanunk!Innentől kedve lettem "potenciális" Jobbik szavazó, rendszeresen figyelem a honlapot, figyelek minden műsort ahova őket hívják( nagy ritkán, és akkor is úgy beszélnek velük, mintha ott helyben tizenöt embert öltek volna meg!). És eljárok a környékünkön tartott lakossági fórumokra, és érzem, hogyha apám még élne, velem jönne, együtt mennénk, és utána együtt beszélnénk meg az elhangzottakat, és együtt mennénk szavazni, mindketten a Jobbikra!
És még valami ami megerősít, hogy jó helyre teszem az x-t: amikor a nyolc éves fiamnak megmutattam a nagy Magyarország térképet, benne a csonka Magyarországgal, megkérdezte, hogy miért történt mindez, én mondtam neki,( úgy éreztem egy nyolc évesnek ez a tökéletes magyarázat) ezt a sok területet egy rossz döntés értelmében vették el tőlünk. És az én nyolc éves fiam akkor azt kérdezte, hogy mikor szerezzük ezt vissza? Azt mondtam neki, hogy ezt már nagyon nehezen, vagy talán soha nem tudjuk visszaszerezni! Erre Ő rám emelte a nagy banra szemét és azt mondta: De anya, én elmennék a háborúba harconi is, hogy visszaszerezzük!
Ekkor tudtam, hogy azt az x-t a lehető legjobb helyre teszem, olyan emberek kellenek az ország élére, akik tartják az emberekben a hitet, hogy igenis lehet még egy élhető Magyarországot teremteni, és ebben az orszában nem kell majd a gyermekeinknek külföldre menniük, merthogy félnek itthon, vagy mert kint kell, hogy dolgozzanak azért, hogy jól tudjanak élni, hanem itthon maradnak a hazájukban, mert érdemes és jó itt élni!Ilyen emberek kellenek az ország élére, akik fel tudják rázni a már elzombiasodott, mindenbe beletörődött nemzetet, hogy igenis van, aki ki meri mondani helyettük a gondolataikat, van aki mer tenni az országot fenyegető veszélyek ellen!
És én meg fogom őrizni az én nyolcévesem öntudatát, táplálom benne a nemzeti érzelmeket, mert-( habár már nekem is kinyílt a szemem, vége a "zombiságnak, amibe belekényszerítettek,)-az már az én felelősségem lesz, hogy ne tudja senki és semmi elnyomni benne ezt az ösztönt!!!
Hajrá JOBBIK!!!!










