Emlékezés a bajtársiasság napjára

Holnap - vasárnap - délután 5 órától egy emlékező rendezvény és eskütétel lesz, amelyet a Magyar Nemzeti Gárda szervez. A felszólalók között ott lesz a szervezet vezetője, Kiss Róbert, ifj. Hegedűs Loránt, református lelkész, a Jobbik részéről pedig Murányi Levente és jómagam. A rendezvénynek pikantériát ad, hogy néhány száz méterre onnan kezdődik a homoszexuálisok fesztiválja, másrészt pedig kérdéses, hogy Pintér Sándor belügyminiszter hogyan reagál majd ennek az új szervezetnek a gyűlésére.

Én a magam részéről bízom benne, hogy a rendezvény rendben zajlik majd. Az ott lévők mindenesetre erre készülnek, szeretnének megemlékezni egy tavalyi napról, amely során emberek százainak passzív ellenállása rántotta le végérvényesen a leplet az előző kormány diktatórikus hatalomgyakorlásáról. Bízzunk benne, hogy annak, ami ott történt, már vége, és nem ismétlődhet meg. Aki tud, jöjjön, legyünk minél többen. Én biztos, hogy ott leszek. Egyszerűen azért, mert ott a helyem.

Vona Gábor

vonagabor.hu